Karrier

Együtt a sikeres jövőbe

A társadalmi felelősségvállaláshoz bátorság és kezdeményező készség  szükségeltetik. Vállalatunk története erre a két oszlopra épül. Ma, 50 évvel a cég megalapítása után, a világ 15 legnagyobb elektronikai gyáripari (EMS) szolgáltatója közé tartozunk. Ez a siker annak a több mint 11.500 embernek köszönhető, akik a Zollner vállalatcsoport 20 telephelyén világszerte dolgoznak – Amerikától Ázsiáig, a kaliforniai  Silicon Valley ésa kínai világváros Sanghaj  között.

Vállalatunk 1965 óta nagy figyelmet fordít új munkahelyek létrehozására és megtartására. Két magyarországi telephelyünkön több mint 3.200 munkavállaló dolgozik. Ezzel Vácott és vonzáskörzetében  a legnagyobb munkaadónak számítunk.

Szolgáltatásaink központjában olyan iparágak állnak, ahol a minőség és a fenntarthatóság áll az első helyen. Ez a két pillér garantálja  szervezetünk egészséges fejlődését, és ezáltal tudunk ebben az állandóan változó világban biztos munkahelyet nyújtani  dolgozóinknak.

Folyamatosan arra törekszünk, hogy maximálisan ügyfeleink hasznára legyünk és az egyes alkatrészektől kezdve a komplett mechatronikai megoldásokig terjedő kínálatot biztosítsunk. Ennek következtében szervezetünket kiterjedt szakképzési hálózat fedi le. Egy családi irányítású vállalkozás változatos feladatai és sokoldalú karrierlehetőségei várnak Önre nálunk! Legyen Ön is ennek a családnak a része!