Aktuális híreink

Központi telephely Zandt

Zollner Kft., a „Megbízható Munkaadó”

Éves közgyűlése keretében a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) „Megbízható Munkaadó 2017/2018“ címmel tüntette ki a ZOLLNER Elektronik Gyártó és Szolgáltató Kft-t. Az okleveleket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a zsűri szóvivője, Steványik Tamás, az Elmű Nyrt. humán erőforrásért felelős igazgatója adták át 2017. május 4-én 23 vállalatnak.

„A Díj célja a példaértékű munkakörülmények biztosítására irányuló kezdeményezések elismerése, ami a munkaadók számára is fontos eszköze a jól képzett és elkötelezett munkatársak megtartásának illetőleg megnyerésének”, mondta a Díjak átadása alkalmából Steványik Tamás.

Eddig 35 vállalat küldte be pályázatát. A pályázók válaszait egy a Kamara által felkért öttagú szakmai zsűri értékeli, és amennyiben megfelelnek az előzetesen meghatározott kritériumoknak, két évre ítélik oda a címet.