Jubileumi- és nyugdíjasbúcsúztató ünnepség Magyarországon

A  jubileumi- és nyugdíjasbúcsúztató ünnepségek helyszíne 2018-tól  a váci telephelyen lévő Portaépület II. emeleti nagy rendezvényterme lett. A 10, 20, és a 25 éves törzsgárdatagokat és a nyugdíjasokat, az idei évben immáron 2 alkalommal – május 11-én és június 8-án - közös ünnepség keretében köszöntöttük.

A két ünnepségen összesen 108 fő vett részt, 45 dolgozó ünnepelte a 10 éves és 41 dolgozó a 20 éves törzsgárdatagságát. Ebben a félévben 10 olyan munkatársat köszönthettünk, aki a 25 éves törzsgárdatagságát ünnepelte.

Ezeken a napokon további 12 főt búcsúztattunk a jól megérdemelt nyugdíjba vonulásuk alkalmából.

Ógl József, ügyvezető igazgató ünnepi beszédét prezentációval illusztrálta, amelyben érdekes információkat tudhattak meg a jelenlévők a magyarországi vállalatokról megalapításuk óta napjainkig. Az ünnepi beszédben megköszönték a bizalmat, valamint a hűséget, amit az elmúlt években a vállalat iránt tanúsítottak. A nyugdíjba menő dolgozóknak cégvezetőink minden jót, főleg egészséget és szép nyugdíjas éveket kívántak az elkövetkezendő időszakra.

Az ünnepségen a gyártóegységek és a központi egységek vezetői is jelen voltak, így ők is gratulálhattak kollégáiknak. A köszöntés és az oklevelek átadása után a jelenlévők közös ebéd mellett emlékeztek vissza az elmúlt év eseményeire.

 

Szerző: Alpári Szilvia (UGF)